|
A laikus címmel Debrecen legcsinosabb komondortenyésztője tüntetett ki még az első kiállítási szezonban, amin komondorral vettem részt, valami nem túl szakmai kérdésfeltevést követően. Noha ekkor már másfél évtizednél régebben volt magyarfajta kutyám, egészen pontosan kuvasz, igazából nem éreztem sértőnek a jelzőt, mert mindig is hobbikutyásnak tartottam, és tartom ma is magam.
Hogy hogyan választ egy laikus magának komondort, nos az alábbiakban elmesélem.
Az első élő komondort 1990. május 27-én Dunaújvárosban láttam, egy általam akkor ismeretlen embernél, aki több nagyon szép példánnyal vett részt a kiállításon. Az akkori kuvaszom, egy „Gödöllőkerti" fiatal szuka, Kitűnő 2 lett ott élete első kiállításán, de bennem talán akkor alakult ki az érzés, egyszer nekem is kell egy ilyen jószág.
Ezután évekig csak a kiállításokon csodáltam meg a Bukovszki komondorokat.
Eltelt 5 év, és az akkori barátnőm szeretett volna egy magyarfajta kutyát. Ingadozott a fehér puli és a komondor között, végül a komondor mellett döntött. Ma már tudom, hogy nem a legszerencsésebb módon választottuk ki a kiskutyát, sikerült is egy allergiás állatot vásárolni, aminek később az egyik szemét is meg kellett műteni. Közben a kapcsolatom a barátnőmmel, így a komondorral is megszakadt, újra csak az újságban és kiállításon láttam ezeket az állatokat. Akkor gondoltam, hogy a komondornak valami varázsa van, mikor megtudtam, hogy egykori barátnőm Boglyája elpusztult, de a második kutyája ismét komondor lett...
Ismét eltelt néhány év, én csak az évi kecskeméti kiállításon nézegettem a kutyákat.
10 évesen elpusztult a kuvaszom. Mivel nem nagyon tetszettek a kuvaszok, amiket akkoriban láttam, nem sok idő után teljesen a komondorok felé fordult a figyelmem.
Voltam néhány kiállításon, megkerestem a régi Kutya újságokat, könyveket, és kialakult bennem a kép, milyen kutyát szeretnék látni az udvaromban. Egy szalagos szőrű kant szerettem volna vásárolni. Sok telefon, ismét kiállítások már konkrét céllal. Láttam Rónát, Istókot, Fecót, Atyafit Jogart, Öcsit. Ezek tetszettek legjobban, kb. ebben a sorrendben. Szerencsére a munkám olyan, hogy sokat utazgatok, ebben az időben pont a Dunántúlon volt dolgom. Így nem volt nehéz Tatára, Pénzesgyőrbe, Balatonalmádiba személyesen is elmenni.
De az ország másik felében is sok tenyésztővel beszéltem. Ami tetszett, és némileg meglepett: egyik tenyésztő se mondott rosszat a többiekről. Végül is választásom egy 3 hónapos Róna kölyökre esett.
A neve már hetek óta megvolt, magyar kutyának magyar név: KOPJA.
Gyorsan telt az idő, és gyorsan nőtt a kölyök is, kizárólag tápot kapott enni, igyekeztem minél jobb minőségűvel táplálni. Az oltási könyv hátára jegyezgettem 2 havonta a méreteit. 4 hónaposan 51 cm 24 kg, 6 hónaposan 60 cm 37 kg, 8 hónaposan 69 cm 40 kg, 10 hónaposan 74 cm 45 kg. Ekkor jött az első nyara és a táplálkozási problémák. A szokásos adag töredékét ette, erre megpróbálkoztam más táplálékkal, az eredmény nyár végére csak 43 kg.
Mire végigpróbáltam, hogy mit nem eszik meg, eljött az ősz, és újra ette a tápot. Közben megvoltak az első kiállítások, őszre megvolt a klubsztársághoz szükséges mennyiségű pontszám is.
Az első kiállításon gondoltam először, hogy elég jól sikerült választanom, mikor egyik neves tenyésztő megkérdezte, hogy honnan való a kutya, és megjegyezte: — Vigyázz rá, el ne rontsd, sokat ígérő a kutya. A kiállításokról: a három év alatt elég sok kiállításon voltunk. Én azt tapasztaltam, hogy bírálatok általában korrektek. Azt szeretem, ha a bíró nem csak a kiállító számára halhatóan mondja észrevételeit. Persze egy idő után a legtöbb kutyának tudjuk a jó és rossz tulajdonságait, de nem árt, ha a bíró véleményét is megismerjük az adott egyedről. Számomra a kiállítás: játék. Persze örültem a „győztes" címeknek, de nem omlott bennem össze a világ a két „nagyon jó" minősítéstől sem. Az azért furcsának tűnik, hogy a többi (15) minősítésben miért nem szerepel az adott hiba. Tetszik, hogy a kiállítók döntő többsége gratulál a győztesnek. Igaz, itt mindenki ismer mindenkit, a három év alatt alig-alig láttam új arcokat, vagy ha igen, a kutya neve volt ismerős. Tapasztaltam, nem olcsó szórakozás a kiállításozás, de a komondornak jót tenne, ha a kevésbé ismert tenyészetekből is láthatnánk egy-egy példányt. Nem tudom a pontos számokat, talán évi 500-600 komondort törzskönyveznek. 10%-át látjuk viszont kiállításokon. Ez az elit, de valóban ez az elit?
Tulajdonságai: itt csak a saját kutyámról beszélhetek. Úgy látom, a komondor városi tartásra alkalmasabb, mint a kuvasz. Megvan benne az összes jó őrző tulajdonság, megvan a kuvasz robbanékonysága, de a lobbanékonysága nélkül. Azt szoktam
mondani, ha sétáltatás közben megállítanak érdeklődők: kellő önbizalommal rendelkezik, így aztán nem érzi szükségét, hogy állandóan erősködjön. Ha nagyon kell, egy pillanat alatt rendet teremt.
Kertvárosban lakom, a napi séta során a pórázt csak elviszem, a kutya szabadon sétál a lábam mellett. Ha valaki láthatóan fél, elég a hosszú szőrt megfogni, hogy megnyugodjon. Szükséges, hogy a kutya első szóra szót fogadjon, de egy ekkora kutyánál ez akkor is követelmény kellene hogy legyen, ha pórázon történik a séta. Időmtől függően napi 3 vagy 8 km-t sétálunk. Ez időben 50 perc vagy 2 óra. Van egy kb. 800 m-es szakasz, itt a kutya kedvére rohangálhat, nyáron egy tóba is belemehet. (Aki volt már Kecskeméten CACIB-on, ismerheti ezt a tavat.) Ez ugyan nem tesz jót a tisztaságának, de nagyon élvezi. Olyan, mintha úszni nem is tudna, de nyakig belemegy a vízbe, és percekig álldogál benne. Nyáron néha bemegyünk a belvárosba is fagyizni, ilyenkor gyakran a keresztlányom is velünk jön. Ő 6 éves kora óta teljes biztonsággal fogja a pórázt, soha nem fordult elő, hogy Kopja elrántotta volna, vagy bármi más problémát okozott volna a kutya, aki pedig kétszer olyan súlyú, mint a póráz végét büszkén fogó (olyan sokan megnézik a Kopját — mondogatja) ifjú hölgy.
Tanítani a szó kiképzési értelmében soha nem tanítottam. Csak beszélek hozzá, és a kiállítások előtt 5-6-szor gyakoroltuk a ringmozgást.
Érti a nem kifejezést, ezt minden olyan dologra mondom, ami tilos, hívásra bejön, ha nem is mindig szívesen teszi, ezen kívül a lábhoz vezényszót, és a várj kifejezést ismeri, ez szükséges a séták alkalmával. Csak akkor van bezárva, ha vendég van a háznál, az első helyedre szóra megy be a ketrecébe.
Szőrzet: ettől féltem legjobban még mielőtt nem volt komondorom, kellemesen csalódtam. Azt hogy más komondornál is így van-e, nem tudom, de a Kopjánál szinte maguktól kezdtek kialakulni a szalagok, szinte csak tovább kellett tépni. A problémásabb helyeket a tenyésztő tette rendbe először egy-egy kiállításon, megmutatva, mit kell csinálni. Úgy tapasztaltam, a lényeg az, hogy ne hanyagoljuk el, mert utána sokkal fáradságosabb feltépni.
Táplálása: nekem ez okozta a legtöbb problémát. Májustól gyakorlatilag nem evett. Normális körülmények között napi 80 dkg tápot eszik meg, nyáron a felét sem. Tavaly próbálkoztam először a „lusta komondorosok etetőanyagával", a konzervvel. Ebből hajlandó megenni egy 1200 grammosat, kb. 15-20 dkg táppal bekeverve. De így sem egy robusztus test van a szőr alatt. A közel 80 cm-es marmagassághoz télen 55 kg, nyáron 50 kg súly tartozik.
Összefoglalva: a komondor több mint egy kutya, ha kinézek az udvarra, jóleső érzés tölt el, hogy egy nagyon dekoratív, ugyanakkor elsőrangú őrzőkutyát látok, olyat, ami megközelíti azt, amit néhány évvel ezelőtt elképzeltem. Az, hogy ez egy magyar fajta, számomra még jogos nemzeti büszkeséget is jelent. Tanácsom a leendő komondorosoknak, olyan kutyát válasszanak, ami nekik tetszik, az ő udvarukat fogja díszíteni, őrizni évekig. Bár egy kiskutya mindig zsákbamacska, és „tökéletes komondor nincs", de gondos, körültekintő kiválasztással, kis szerencsével meg lehet találni a legmegfelelőbb példányt. Nekem egy komondorom, azt gondolom, mindig lesz, illetve mindig egy komondorom lesz. Remélem kb. 10 évente meg is találom azt a kölyköt, ami közelít az általam elképzelt ideálishoz, de ennek megalkotását a tenyésztőkre hagyom...
Megjelent a Komondor Magazin 2002-2003-as számában.
|